Egy nap George kifeszített egy kötelet a Niagara felett, és közölte a körülötte álló emberekkel, hogy végigmegy a kötélen biciklivel. Az emberek felhördültek, de amint látták, hogy George valóban leveszi a gumikat a bringája kerekéről és a kötélre állítja a szerkezetét, biztatni kezdték.
Ahogy haladt, az emberek egyre hangosabban kiabáltak:
- Gyerünk George! Bízunk benned! Meg tudod csinálni, bízunk benned!
George átért a túlpartra, majd visszafordult, és az emberek üdvrivalgásától kísérve visszakerekezett. Az emberek éljenezték, ünnepelték:
- Fantasztikus voltál, George, bíztunk benned, tudtuk, hogy megcsinálod!
- Na, akkor ki ül fel a vázra, hogy átvigyem? - kérdezte George. Az emberek döbbenten, kissé haragosan húzódtak vissza.
- Senki sem bízik bennem? - kérdezte George - Hiszen az előbb még mindannyian bíztatok.
Ekkor a tömegből előlépett egy kislány, és azt mondta, ő felül a vázra, és átmegy George-dzsal. Az emberek felbőszültek erre, szidni kezdték George-ot, amiért egy gyerek életét kockáztatja. Ahogy azonban a bicikli a túlpart felé közeledett, elnémultak. A kerékpár a túlparton visszafordult, és ahogy közeledni kezdett, a néma csendet ismét az éljenzés, az üdvrivalgás váltotta fel.
- Fantasztikus vagy, George! Bíztunk benned, és megcsináltad! Ekkor valaki megkérdezte a kislányt:
- Hogyan volt annyi bátorságod, hogy felülj a vázra George elé?
- Úgy, hogy ez az ember az apám, ezért bíztam benne.
(Ismeretlen szerzőtől)
1 megjegyzés:
Nagyon hasznos volt! :-)
Megjegyzés küldése